Énlaka

Énlaka

Hargita megye egyik legérdekesebb települése, elsősorban rendezetlen szerkezetének, archaikus formáinak, hagyományőrző építészetének és régészeti értékeinek is köszönhetően. Már a római korban a limes erődítménye állt itt, a mai Várkertnek nevezett helyen. A Várkerttől délnyugatra egy római település feküdt, valószínűleg az egykori Praetoria Augusta.

Énlaka elnevezése a pápai tizedjegyzékben 1331-ben jelenik meg Jandlaka néven (mely személynévi eredetű) mint önálló egyházmegye. Ma állandó lakossága csupán 187 fő, amely teljesen magyar (2002).

Látnivalók:

* Az unitárius templomban egy régi székely rovásírású felirat látható (olvasata: „Egy az Isten”), melyet Orbán Balázs fedezett fel. A 15. század második felében épült, vélhetően egy római Jupiter-templom helyén. 1661-ben a tatárok felégették, 1668-ban állították helyre, a felirat is ebből az időszakból származik. A kazettás mennyezet 1668-ban, a kerítés fala 1745-ben készült. 1976-ban javították, ekkor a padlózat alól római sír, épületromok és két fogadalmi oltárkő került elő.

* A település egyik érdekessége a régi temetőben látható 650 éves „zádogfa” (hársfa), mely a megye legöregebb fája, s ily módon a védett fák közé tartozik.

* Több tucat műemlék házat, épületet nézhetünk meg a településen. A Várkert és Palotakert falurészek 1992-től régészeti rezervátumok. 1996-tól az egész falu a Kulturális Világörökség várományosa.

Útvonal: 

Képek: