A XII. Mária Út Konferenciának a Jakab Antal Ház adott otthont október 7. és 9. között. Küsmödi Attila, a Romániai Mária Út Egyesület elnöke beszédében kifejtette, hogy a konferencia dátuma megegyezik két fő ünnep dátumával: pénteken a Rózsafűzér királynőjének ünnepe van, szombaton pedig a Magyarok Nagyasszonyát ünnepeljük.

A háromnapos konferencia programja igen változatos volt: a pénteki hivatalos megnyitó keretében aláírták a Csíksomlyó és Máriapócs kegyhelyek közötti egyházi testvérkapcsolati megállapodását, valamint a résztvevők egyházi és politikai elöljárók beszédét hallhatták a Mária út, mint nemzeti és nemzetközi zarándokút, amely összeköt különböző nemzeteket és vallásokat témakörben.
Aki nem tudott fizikailag jelen lenni, de szívügyének tekinti a Mária utat, kapcsolódik hozzá, azok online csatlakoztak, többek között a Via Transilvanica, El Camino, Molnár Levente operaénekes, holland zarándokok, Suceava megye képviselői, helyi segítők. Molnár Sándor, a Romániai Mária Út Egyesület leköszönő elnöke elmondta a konferencia egyben egy munkamegbeszélés is, ahol a helyi koordinátorok számolnak be egész éves tevékenységükről, ugyanakkor azok „az emberek, akik tevékenyen segítik a munkánkat, legyenek azok egyháziak, civilek, vagy politikai szférából érkezők.”

„A két kegyhely közötti vérkeringést a zarándokok biztosítják”
„A már létező lelki kapcsolatnak hivatalos formát is kellett öltenie” – nyilatkozta Exc. és Ft. dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke a Csíksomlyó és Máriapócs közötti kegyhelyek egyházi testvérkapcsolati megállapodásának kapcsán. Papp Bertalan, Máriapócs polgármestere így nyilatkozott: „az életben az emberi kapcsolatok határoznak meg nagyon sok mindent. Csíksomlyóval testvértelepülési kapcsolatot létesítettünk, és mostmár ezt egyházi szintre is tereltük. Ehhez kellett az, hogy több évtizede járunk mi Csíksomlyóra, és Erdélyből több évtizede járnak Máriapócsra.” Korodi Attila, Csíkszeredai Megyei Jogú Város polgármestere szerint a szerződés mögött ott van Mária lelkisége, a Mária kegyhelyek találkozása, és arra bíztatta a jelenlévőket, hogy gazdagítsák és vigyék tovább a Mária lelkiséget.


„Mária zászlója alatt egyesülünk”
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen jelentőséggel bír Csíksomlyó, az utóbbi években az ide zarándokló személyek száma hatalmasra nőtt. „Felekezettől és nemzetiségtől függetlenül egyre több magyar ember indul útnak, hogy részese lehessen az élménynek. A Mária út jelentősége ma már jóval összetettebb, esélyt ad arra, hogy talán életükben először megéljék az együvé tartozás érzését” – hangzott el dr. Balogh Attila Márton konzul ünnepi beszédében.
Exc. és Ft. Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek, metropolita szerint az igazi zarándok gyalog lépeget, és megéli az utat. „A zarándoklat az élet leképezése, a megtett zarándok lépések egész életünkre kihatnak.” A zarándoklat során egy hármas kapcsolatnak kell megvalósulnia: először saját magammal találkozom, zarándoklatom közben új fényben látok mindent, olyan dolgokra jövök rá, amelyeket előtte saját magamról nem is tudtam. Zarándokolhatok egyedül, vagy más személyek társaságában is, de mindenképp új kapcsolatok jöhetnek létre a zarándokút alatt. És ott van a jó Istennel való találkozás. „Ha nem találkozom Vele akkor milyen zarándoklatról beszélek? Vagy zarándoklatról beszélek-e?” – tette fel a kérdést az érsek. Hozzátette, ez a Mária út esetében kicsit sajátságos, olyan értelemben, hogy „talán egyedül vágok neki, vagy egy-két társsal, de akkor is kapcsolatok születnek. Kapcsolatok születnek, és ez nagyon fontos.”
„Máriapócs a nemzetek baráti találkozóhelye. Máriapócs a kiengesztelődés tapasztalata. Ott különösebben nem kell erőfeszítéseket tennünk, hogy a másik emberben testvérünket lássuk. Ezért mi hálásak vagyunk, és tiszta szívvel köszönetet mondunk Máriának, és rajta keresztül az Istennek, akitől kaptuk Édesanyánkat. Máriapócsról beszélek, de hiszem azt, hogy Csíksomlyó ugyanígy a testvérek, a testvérnépek kiengesztelődési helyszíne” – mondta a hajdúdorogi érsek, metropolita, aki a konferencia résztvevőiben megerősítette, hogy mindannyian Mária gyermekei, egymás testvérei vagyunk.

A konferencia pénteki napját az önkéntesek munkáját elismerő oklevelek kiosztása után a Zarándok-Jel-Kép-Út vándorkiállítás megnyitója koronázta. A kiállításon zarándokokok és önkéntesek által készített fotók tekinthetőek meg egy-egy rövid elmélkedés kíséretében. Szombat az élmény- és regionális beszámolók, tervek napja volt, ugyanakkor egyházi és politikai képviselők, civilek Mária úthoz kapcsolódó témaköröket jártak körbe.



A XII. Mária Út Konferencia a vasárnapi reggeli szentmise után egy zarándoklattal zárult Csíkmadaras és Csíkrákos között.



A konferencia a XIII. Székelyföld Napok programsorozat része volt, és nem valósulhatott volna meg a Hargita Megye Tanács, Hargita Megyei Kulturális Központ, Csíkszereda Város Polgármesteri Hivatal, Bethlen Gábor Alap – Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Magyarország Főkonzulátusa – Csíkszereda támogatása nélkül.
Írta: György Mária Angéla