Kolozsvár

Az útra kelés változást jelent. Elindulunk az ismertből a megszokottból, a kényelemből az ismeretlen, szokatlan, kényelmetlen felé. Magunkkal kell vinnünk valamennyit abból a világból, amiben most élünk, de helyet kell hagynunk lelkünkben annak a világnak a befogadására, ami utunk során kitárulkozik majd előttünk. Helyet csinálni azt jelenti, hogy rendszerezni, takarítani, a fölöslegtől megszabadulni. Helyet csinálni azt jelenti, hogy beengedni lelkünkbe az újra való vágyakozást, azzal az elhatározással, hogy megnyilatkozzunk az előttünk feltáruló új világ előtt. Hagyjuk, hogy az megérintse lelkünket. Azzal a tudattal indulunk útnak, hogy változni akarunk azért, hogy megmaradhassunk. Hogy azok lehessünk akik mindig is lenni akartunk, de a körülmények nem engedték meg, eltérítettek, tévútra vezettek. Él bennünk egy kép, ami felé tartunk. Lehet időnként halvány, elmosódott, fakó, érdektelen. Az első feladat az, hogy ezt a képet tisztítsuk, fényesítsük, élővé tegyük. Elég vonzónak kell lennie számunkra, hogy erős vágy ébredjen bennünk, ami majd odavisz. Ugyanakkor meg kell ízlelnünk az ismeretlen izgalmát is. Tudnunk kell, hogy a valóság biztosan különbözni fog attól, amit az indulás előtt elképzeltünk. Hit kell az elfogadáshoz, bátorság ahhoz, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni. (Bogya Zoltán: A zarándoklat lelki világa)

Vasárnap reggeli közösségi futás, séta a természetben, baráti társaságban. Nem az eredmény a fontos, nem harcolunk az idővel, hanem élvezzük a természetet, és foglalkozunk a lelki életünkkel. A sajátunkéval és a társainkéval. Ettől lesz Szakrális ez a félmaratonnyi táv, amelyet a Mária-úton teszünk meg. Olyan mintha a természet nagy templomában vennénk részt egy maga a Fennvaló által vezetett szertartáson. (Bogya Zoltán: Első Kolozsvári Szakrális Maraton: Gyaluból a Mária-Úton)

 

Mária Út
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.