Az útra kelés változást jelent. Elindulunk az ismertből a megszokottból, a kényelemből az ismeretlen, szokatlan, kényelmetlen felé. Magunkkal kell vinnünk valamennyit abból a világból, amiben most élünk, de helyet kell hagynunk lelkünkben annak a világnak a befogadására, ami utunk során kitárulkozik majd előttünk. Helyet csinálni azt jelenti, hogy rendszerezni, takarítani, a fölöslegtől megszabadulni. Helyet csinálni azt jelenti, hogy beengedni lelkünkbe az újra való vágyakozást, azzal az elhatározással, hogy megnyilatkozzunk az előttünk feltáruló új világ előtt. Hagyjuk, hogy az megérintse lelkünket. Azzal a tudattal indulunk útnak, hogy változni akarunk azért, hogy megmaradhassunk. Hogy azok lehessünk akik mindig is lenni akartunk, de a körülmények nem engedték meg, eltérítettek, tévútra vezettek. Él bennünk egy kép, ami felé tartunk. Lehet időnként halvány, elmosódott, fakó, érdektelen. Az első feladat az, hogy ezt a képet tisztítsuk, fényesítsük, élővé tegyük. Elég vonzónak kell lennie számunkra, hogy erős vágy ébredjen bennünk, ami majd odavisz. Ugyanakkor meg kell ízlelnünk az ismeretlen izgalmát is. Tudnunk kell, hogy a valóság biztosan különbözni fog attól, amit az indulás előtt elképzeltünk. Hit kell az elfogadáshoz, bátorság ahhoz, hogy hagyjuk a dolgokat megtörténni. (Bogya Zoltán: A zarándoklat lelki világa)
Vasárnap reggeli közösségi futás, séta a természetben, baráti társaságban. Nem az eredmény a fontos, nem harcolunk az idővel, hanem élvezzük a természetet, és foglalkozunk a lelki életünkkel. A sajátunkéval és a társainkéval. Ettől lesz Szakrális ez a félmaratonnyi táv, amelyet a Mária-úton teszünk meg. Olyan mintha a természet nagy templomában vennénk részt egy maga a Fennvaló által vezetett szertartáson. (Bogya Zoltán: Első Kolozsvári Szakrális Maraton: Gyaluból a Mária-Úton)
