Mikháza

A Mária Út Egyesület, a Sóvidék Turisztikai Egyesület és az Erdélyi Kárpát Egyesület Marosvásárhelyi Osztálya kölcsönös együttműködésben évente szervezi meg a Mikházi Szakrális Maraton nevű rendezvényt, amelynek célja a keresztény értékekben való megerősödés gondolatának összekapcsolása a testi (sportolás), lelki és szellemi megújulással. Az egynapos zarándoklat során egyúttal lehetőség nyílik a sóvidéki és nyárádmenti kistérségek közelebbi megismerésére és turisztikai célpontjainak felkeresésére.
Az úticél a mikházi ferences kolostor elérése, ahol egy rövid igeliturgia és előadás fogadja a több irányból érkező zarándokokat. A különböző zarándokcsoportok, akik gyalogosan, kerékpárral vagy épp maratoni szaladással érkeznek, a kolostor előtti téren hozzávetőleg egyazon időben találkoznak össze, mely jelenet a nap egyik felemelő mozzanata.

A csoportokat rövid imádság és papi áldás indítja útjukra. A jelen lévő különböző korosztályok az út során megismerik egymás nézőpontjait, életmódjukat és közös lélegzetvétellel, egy emberként haladva próbálják megtenni a Parajdról illete Marosvásárhelyről Mikházáig tartó útszakaszokat. A csoportok jobbára a kijelölt Mária úton haladnak, s útközben frissítő pontokat érintenek valamely templom befogadó tere és szelleme formájában.

[pgc_simply_gallery id=”4560″]

Via Mariae
Prezentare generală a confidențialității

Acest site folosește cookie-uri pentru a-ți putea oferi cea mai bună experiență în utilizare. Informațiile cookie sunt stocate în navigatorul tău și au rolul de a te recunoaște când te întorci pe site-ul nostru și de a ajuta echipa noastră să înțeleagă care sunt secțiunile site-ului pe care le găsești mai interesante și mai utile.